2014. szeptember 5., péntek

A világ leghosszabb és legnagyobb 3D-s aszfaltrajza

Kína Csiangszu tartományának legnagyobb városában, Nancsingban készült el júniusban a világ legnagyobb és leghosszabb háromdimenziós hatású utcafestménye.
A városban található Kínai Kommunikációs Egyetem campusán egy 365 méteres útra festették fel a rekordnak számító alkotást az egyetem hallgatói egy híres kínai művész, Yang Yongchun vezetésével.
20 napon át, kora reggeltől késő estig dolgoztak a hatalmas alkotáson, ami többek közt a város legjelentősebb építészeti látványosságait, és a Jangce folyót ábrázolja.
A festményt összesen 2500 négyzetméternyi területet borít be és a “Fiatalság ritmusa” nevet kapta.



Az alkotás kétszeres Guinness Rekorder lett, hiszen a leghosszabb és a legnagyobb aszfaltfestmény lett a világon.
A háromdimenziós festmény egyben anamorfikus is, amely azt jelenti, hogy csak bizonyos szögből nézve adja ki a megfelelő formákat.
Az alkotó csapat vezetője, Yang Yongchun művész, elmondta, hogy nagyon boldog, hogy megdöntötték festményükkel a rekordot és örül, hogy minden egyes nap rengeteg fiatal fog végigsétálni a festményen.

2014. szeptember 4., csütörtök

Az idő olyan mint a patak vize, akárhány ágra is szakad, nem lesz kevésbé tiszta és értékes.

Az élet folyton utat tör magának, s mint a mesebeli főnix, hamvaiból újra és újra feltámad.

Az életnek egy igazi célja van:gyarapodni. S életünk végén mérlegre tehetjük mindazt mi a részünkké lett.

Minden út más és bár keményen próbára tesz,de a fejlődésnek ez az ára

Erdei közösségek

Danila Tkachenko (1989, Moszkva) orosz fotós Oroszország és Ukrajna erdeiben, magányosan élő emberekről készítette az „Escape” vagyis a Menekülés nevet viselő fotósorozatát.
Ezek az emberek ugyanis maguk mögött hagyták korábbi életüket és a civilizációtól távol, a természetbe menekülve kezdtek új életet. 
Mint írja, a legtöbb ember a világon a társadalmi igényeknek, elvárásoknak megfelelően végzi a munkáját és éli az életét.
Sokan szenvednek a megszorítások, a szabályok és a konvenciók miatt.
Fotósorozata elején Danila Tkachenko azt a kérdést teszi fel, mit jelent valójában az identitásunk, amikor szerinte kénytelenek vagyunk úgy élni, ahogyan azt elvárják tőlünk.

2014. szeptember 3., szerda

Az "okos" toll és magyar feltalálója

Bagó Ákos Károly találmánya a helyesírási hibákat nem tudja korrigálni, speciális formájának köszönhetően sokat segíthet a jó tollfogás kialakításában.
A toll kiinduló ötlete egy iskolai projekt volt.
Ekkor jött rá Ákos, hogy ilyen termék még nem létezik a magyar piacon, pedig nagy szükség lenne rá.
Hiszen kisdiákok és felnőttek körében egyaránt gondot okozhat a nem megfelelően tartott íróeszköz használata.
A helytelen fogás következtében pedig – mint a túl görcsösen tartott kézfej vagy a tollról folyton lecsúszkáló ujjak – lényegesen hamarabb elfárad a kéz.
Ezt képes megakadályozni ez a nagyszerű találmány.

Miben más mint a többiek?

Az UO toll egy speciális feltámasztással rendelkezik.
Ez a tenyérnek a hüvelykujj-párna és a mutatóujj-párna közötti részére esik.
A gumiperemmel ellátott toll a helyes fogásra kényszeríti a kezet, ugyanis nem engedi, hogy az ujjak rosszul fogják át a tollat.
A tollat a papírra a kéz súlyán keresztül pozicionálja.
Ennek következtében elég lazán megfogni a tollat, nem kell erővel markolni, és így az ujjak nem fáradnak el.
Másik lényeges eleme a tollnak, hogy a kéz anélkül tud mozogni a papíron, hogy az ujjak csúszkálnának, ezáltal sokkal pozicionáltabbá válik az írás.

Hogyan segít?

Az UO toll legnagyobb erénye az írásfejlesztésre való képesség. Tökéletesen passzol a kéz formájához, pont azokat az izmokat segíti, amelyek elengedhetetlenek az íráshoz.
Használatával lendületesebbé válik az írás folyamata, így az íráskép pozitív irányban fejlődik.
A feltámasztásnak köszönhetően elmúlik a helytelen íróeszközfogás és a görcsösség.
Segíti az írás tanulását és tanítását, elősegítheti az íráskép javulását, a koncentrációt, az írás közbeni egészséges testtartást.

Kinek segít?

Az UO írásfejlesztő tollat egyaránt forgathatja kezében felnőtt és kisiskolás, balkezes és jobbkezes, sőt azok is, akik írásproblémákkal küzdenek, azaz terápiás célokat is szolgálhat a speciális eszköz.
Bár az első kézbevétel szokatlan lehet, hiszen egy hagyományostól eltérő tollról van szó, de rövid idő alatt az írás ugyanolyan automatikussá válik, mint hétköznapi társaival.

Toll mellé ceruzát is!

A magyar formatervezőben már a toll első megjelenésekor felmerült a ceruza változat elkészítése is.
Bár ennek megvalósítása nehezebb technológiát, több időt igényelt, végül megszületett a toll testvére. Egyelőre a gyártás előtt áll a termék, de hamarosan megjelenik a piacon a várva várt ceruza is.
Ákos további terve, hogy a ceruza verzió mellett több írásfejlesztő eszköz is szélesítse a palettát, ezeknek a fejlesztése már megkezdődött.
A formatervező egy komplett termékcsaládot szeretne lerakni az asztalra.