2014. február 25., kedd

A Wicca vallás

A Wicca rövid története:

A Wicca korunk egyik legdinamikusabban fejlődő vallása. Az ősi angolszász népvallás élő emlékeiből építkezve modern formájában Gerald B. Gardner hozta be a köztudatba az 1950-es években. Gardner halála után Alex Sanders vette át szerepét és ő tájékoztatta az embereket erről az újjáéledő misztérium- és természetvallásról, melybe akkoriban még csak avatás útján lehetett bekerülni. A 60-as évekre vallásunk eljutott az Egyesült Államokba, ahol robbanásszerűen terjedni kezdett, s egyre sokszínűbbé, nyíltabbá vált, a misztériumvallás jelleg mellett egyre karakteresebbé vált a természetvallás aspektus.

A 70-es, 80-as évek a pogány vallások újjáéledését hozták, s ebben a Wiccának hatalmas szerepe volt. Gardner és a Wicca követői megmutatták, hogy vissza lehet térni vallási, természeti gyökereinkhez, s akik nem érezték ezen angolszász irányvonalat közel magukhoz, elkezdték saját spirituális örökségüket felfedezni. Ennek eredményeképp a Wicca különböző ágazatai is megjelentek - szász, kelta, kemetikus (azaz Egyiptom ősi vallását követő), sőt a rábaközi táltoshagyománnyal ötvözött magyar Wicca is létezik.

A valláskutatók és antropológusok nagy érdeklődéssel figyelik a Wiccát, mint jelenséget, mind külföldön, mind Magyarországon, mert ritka lehetőséget nyújt számukra: megfigyelhetik, hogyan születik, terjed, változik egy vallás. Egyházunk és vallásunk több vallástörténeti, antropológiai és néprajzi vonatkozású szakdolgozat és kutatás témája volt már. Természetesen továbbra is szeretettel várunk bárkit, aki vallásunkkal kapcsolatban szeretne kutatni.

Hitünkről

A Wicca misztériumvallás. Sokunk a mai napig így gondol rá, s a beavatást, a misztérium megélését helyezi spiritualitása központjába.

A Wicca duális vallás. A Wicca vallásúakat összeköti, hogy Istenpárt tisztelnek. A tradícionálisabb irányvonalat követők egy meghatározott Istenpárt, a szabadabb elvűek kiválasztják a maguk számára legmegfelelőbb istenség-képeket, de a lényeg nem különbözik: úgy gondoljuk, hogy a teremtés folyamatához ketten kellenek. Vannak persze, akik jobban vonzódnak az Istenpár egyik, vagy másik tagjához, de mindannyian felismerjük az Isteni Mivolt két pólusát.

A Wicca politeista vallás. Elfogadunk minden istent istennek, de nem fogadjuk el egy kizárólagos isten létét.

A Wicca animista vallás. Úgy gondoljuk, mindennek lelke van, ezért vigyázunk környezetünkre, hisz minden él.

A Wicca természetvallás. Ezt legjobban ünnepeink tükrözik, melyek az évszakok váltakozását s a természet életét, halálát és újjászületését követik végig. A vallásunkban rejlő bölcsesség alapja a természet maga, jelképrendszerünk, tanaink ennek körforgására, törvényszerűségeire épülnek.

A Wicca boszorkányvallás. Ezt az azonosítást a középkorban bekövetkezett egységesített ellenségképnek köszönhetjük - akkoriban találták ki, hogy a magyar boszorkány, az angolszász witch / wicca, a spanyol bruja, a francia sorcière, az olasz strega, stb. ugyanaz, pedig ezek egymástól jól elkülöníthető irányzatok, tradíciók. A boszorkány nemzetközi archetípusa épp ezért azonban máig fenn maradt, s a Wicca követői közül sokan azonosulnak ezen univerzális képpel.

A Wicca nemzeti vallás. Ahogy az ősi vallások legtöbbje, a Wicca is tiszteli az őseit, s a helyet, ahol született. Sokak éreznek azonban kapcsolatot más népek kultúrájával, ősvallásával is, s inkább ezeket fedezik fel.

Szervezetünk elnevezésébe a Kelta megjelölés azért került be, mert sokunk a Wicca vallást, annak szász gyökerei mellett, a kelták mondavilágának bölcsességével és kulturális hagyományaival ötvözi. Kevesen tudják, de a római Pannónia tartomány, a mai Dunántúl, a pannon kelta törzsről kapta a nevét. Régészek nagy számmal találtak bronzkori kelta településeket Aquincum, a mai Óbuda, de Zala és Vas megye területein is. A kelták természetközeli felfogása és életigenlése tökéletesen harmóniába hozható a Wicca vallás tanításaival.

Szervezetünkről

Egyházunkat 1998-ban jegyezték be 127. sorszámmal. Célunk már akkor is az volt, hogy a Wicca vallás követőinek egyenjogúságot tudjunk biztosítani, segítsük érdekeik érvényesítését, segítsünk nekik csoportosan, egyház keretein belül megélni vallásukat - ezen céloktól azóta sem tértünk el. 2012-ben az egyház vallási egyesületté alakult, a magyar jog követelményei szerint, a Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyesülete az egyház teljes körű jogutódja lett.

A Wicca nem térítő vallás - eszmeiségétől minden ilyen jellegű tevékenység távol áll. Alkalmakat biztosítunk azonban azok számára, akik meg szeretnének vallásunkkal ismerkedni - akár csak ismeretszerzés, akár csatlakozás céljából -, hogy megélhessék mindazt, amit ez a vallás adni tud az embereknek. Feladatunknak tartjuk a vallásunk mibenlétéről szóló hiteles tájékoztatást, illetve az (elsősorban hibás, téves forrásokból táplálkozó könyvek és internetes oldalak miatt elterjedt) tévhitek eloszlatását is.

Nem kívánjuk vitatni, hogy mindenki Wicca, aki annak vallja magát, de az egyesületünkbe való belépéshez szükséges, hogy a belépni kívánó személy:

Betöltötte 18. életévét Wiccának vallja magát
Felismerje az Intelem értelmét:
"Ha azzal nem ártasz, azt tégy, amit akarsz."
Felismerje, hogy cselekedeteink visszahatnak ránk
Elfogadja az Isteni Párt dualitásban és egyenrangúan
Törekedjen a Wicca vallás legteljesebb megismerésére és megértésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése