2014. február 23., vasárnap

Tavaszváró

Tél vége felé, március beköszöntével a kert nagy része még pihen,

azonban egyes növények már ekkor felébrednek téli álmukból, hogy a

színtelen pázsit és a barna avar alól előbújva elkápráztassanak

bennünket üde virágaikkal. A természet hirtelen ujjá éledése sokszor

még a tapasztalt kertészt is meglepi, hisz a cserjék és a fák csupasz ágai

alól hirtelen bukkannak elő az apró, harsogóan zöld hajtások, melyek

szirmot bontva szebbnél szebb tavaszi díszei lesznek az éledező kertnek.

Néhány évelő növény és díszcserje éppen az évnek ebben a szakaszában

mutatja meg magát igazi pompájában, ezért érdemes ezekből is

telepíteni a kertünkbe, hogy már a kora tavasszal is gyönyörködhessünk

a színes és szívmelengető virágokban.

Az apró növények közül, a tavasz egyik első meglepetése a téltemető

virágszőnyege, mely a neki tetsző körülmények közt idővel valóságos

virágos kárpitként borítja a fák alatti területeket. Az aranysárga szirmok

és az őket keretező smaragdzöld gallérok vidámsággal és optimizmussal

töltik fel az embert a tél ridegsége és kopársága után. Aki korai

virágdíszre vágyik, semmiképp se felejtkezhet meg a különböző

hunyorokról, hisz ezek a különlegesen szép virágok már egész korán

virágoznak, ráadásul igen jól kombinálhatók egymással. A nagyméretű

rózsaszín, bíbor, zöld vagy fehér színű, enyhén bókoló virágok üde díszei

a kertnek, ráadásul e növények egész tavasszal látványosak, mivel

kecses szirmaik a virágzás után összezáródva érdekes formájú

terméseket érlelnek.

Az ilyenkor elmaradhatatlan hóvirág és bókoló csillagvirág is

hamísítatlan tavaszi hangulattal ajándékoznak meg bennünket, s e két

apró növény igazán üde kombinációt alkot egymással, akár sziklakertbe,

akár cserjék aljába telepítjük őket. Az ujjas keltike ugyancsak apró virág,

mely a kora tavaszi virágzás után eltűnik a színről, hogy

hagymagumójába visszavonulva vészelje át az év többi részét. Március

közepén azonban, szinte a semmiből előbújva szürkészöld leveli fölött

rózsaszín, fodros virágaival díszíti a még javarészt élettelen tájat. A korai

krókusz nevéhez illően szintén igen hamar kibújik a föld alól, s ragyogó

színekkel teríti be a jórészt még élettelen talajt.

Az apró virágok mellett létezik néhány cserje is, mely már a tavasz

kezdetén elbűvölő virágokat hoz, ezért a mindenki által ismert aranyfa

mellett, érdemes néhány ugyancsak korai virágzású díszcserjét is

számításba venni. Atéli jázmin, a varázsmogyoró, a húsos som vagy a

kikeleti bangita mind-mind még az igazi virágdömping előtt nyílnak,

ahogyan az alpesi hanga félcserjéje is, s sokszor még a hóval és a hideg

szelekkel dacolva bontogatják szirmaikat. Ezek a mutatós cserjék szép

díszei lehetnek az előkertnek vagy egy ablakból jól látható helyeknek,

hisz így a még hideg idő ellenére is napjában többször megcsodálhatjuk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése